Az elefántok naponta kb. 255 kg növényt fogyasztanak el és egyszerre képesek akár 136 liter vizet meginni.
A legnagyobb elefántagyar, amelyről valaha beszámoltak 3,1 méter hosszú volt és 105 kg-t nyomott.
Az elefántok életük tragikus helyzeteiben ugyanúgy sírnak, mint az emberek. A fogságban tartott állatokon ez megfigyelhető.
A vadkutyák ritkán isznak vizesgödrökből, mert zsákmányuk véréből és testnedveiből elegendő folyadékhoz jutnak.
Veszély esetén a hangyászsün hátsó lábán futva menekül el.
Egy cibethiéna egyetlen éjszaka alatt képes akár 200.000 termeszt megenni.
A kínaiak a Dávid szarvast "a négy különböző"-nek nevezték, mert szerintük szarva akár a szarvasé, nyaka akár a tevéé, patája akár a tehéné és farka akár a szamáré.
Egy kifejlett észak-amerikai urzonnak kb. 30.000 tüskéje van.
Figyelmeztetésként a pókmajom úgy tud ugatni, mint egy terrier.
Egy arab legenda szerint a megsebesített gerezák (majomféle) inkább saját kezűleg tépik le magukról bundájukat, minthogy átengedjék a vadásznak.
A fürge tasakospatkány a földön, vmint a föld alatti járatokban hátrafelé éppolyan gyorsan fut, mint előre.
Néhány mongúz úgy töri fel a madártojást, h egy sziklának háttal álva a lába között hátradobja. A kőnek csapodó tojás széttörik, és a mongúz elfogyasztja a tartalmát.
A jegesmedve szaglása igen kifinomult: a dögszagot 30 km-nél távolabbról is megérzi.
A jegesmedvét a hófödte tájból kivillanó koromfekete orra könnyen elárulja: világos nappal távcsővel akár 10 km-ről is megpillanthatjuk. Amikor a fókák felé lopózik, orrát mancsával eltakarja, nehogy leleplezze magát.
A legnagyobb hím kékbálna 31 méter hosszú volt. A legsúlyosabb pedig 178.000 kg-t nyomott.
A kilencöves tatu hosszú, ragadós nyelvével egyetlen étkezés során több, mint 40.000 hangyát is bekebelezhet.
A koala sosem iszik, a szükséges folyadékot eukaliptuszlevelekből nyeri. Egy újszülött koala épp akkora, mint egy bab és 0,3 g tömegű. Hátsó lábai még alig fejlődtek ki, első végtagjai és karmai azonban jól fejlettek. Anyja a nyálával jelöli ki számára azt az utat, amelyen erszényébe mászhat.
A láma képes 5000 méteres tengerszint feletti magasságban 50 kg terhet 1 nap alatt 26 km távolságba elszállítani.
A megsebesült mezei nyúl éles hangon visít: ezt a félelemmel teli hangot a vadászok nyúlsírásnak nevezik. Ha viszont az állat dühös, akkor fogait csikorgatja.
|